Ma sétálok hazafelé és ilyenkor nézelődök erre-arra. Elhaladva egy ingatlan iroda előtt, szemembe ötlött egy nagybetűs felirat: “Hitelközvetítés”. Megindult az agyam, elképzeltem, hogy milyen is lehet egy ilyen “hitelközvetítés”:
A szokásos hétfői SFK összejövetel ma rendhagyó volt, mivel megünnepeltük a tegnap átvett MAFOSz diplomám. Így a találkozó nem a szokásos helyen, hanem a műtermemben volt. A SFK tagok szinte teljes létszámban megjelentek. Aki távol maradt, igazoltan volt távol, így nem várható szankció velük szemben. Volt ott minden, ami szem száj ingere. Zsíros kenyér…
- összegyűltek a küldöttek, mindenki halkan beszélget a mellette ülővel
- Az elnök megnyitja az űlest és mindjárt rá is tér az első napirendi pontra, nevezetesen a MAFOSZ diplomák kiosztására…
Megmosolyogtattam magam. Keresgéltem a képek között, most már nem is tudom, hogy mit kerestem, és a virtuális kezembe akadt egy régi kép, amiről már teljesen meg is feledkeztem. Kicsit karikatúrásra sikerült fotó. Ezt még a régi gépemmel készítettem, amikor az akkor új nagylátszögű objektívemet próbálgattam. Hogy hol készült, arra már nem emlékszem, de most nagyon jót mosolyogtam rajta, gondoltam másnak is megadom ezt a lehetőséget.
A Szuperinfó blogjában futottam össze ezzel a kedves listával:
Honnan tudod, hogy 2010-ben élsz
1. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyákkal.
2. Véletlenül a mikrón ütöd be a PIN-kódodat.
3. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.
4. Reggel az az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész kávéért a konyhába.
5. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
6. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert nincs meg az e-mail címük.
7. Minden tévéreklám végén szerepel egy internet cím.
8. Ha véletlenül elmész otthonról a mobiltelefon nélkül (amit életed első 10, 20, 30, 40 évében nem is ismertél), pánikba esel, és máris visszamész érte.
10. Felhívod a családot, hogy megtudd, otthon vannak-e, miközben hajtasz be a garázsba.
11. Oldalra hajtod a fejed, amikor mosolyogsz.
12. Mosolyogsz és bólogatsz, miközben ezt olvasod
13. Még rosszabb: pontosan tudod, kinek fogod ezt továbbküldeni.
14. Túl elfoglalt vagy, hogy észrevedd, hogy nincs 9-es a listán.
15. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
16. ….és most röhögsz magadon.
Egy kis rövidfilm, amely bizonyítja, hogy az emberiségnek szüksége van hősökre.
Mostanában volt a PS, vagyis a PhotoShop 20 éves. Vannak próbálkozások, hogy a szoftver nyomdokaiba lépjenek, de nem nagyon sikerül az ingyenes és nem ingyenes alternatíváknak.
Előkerestem az egyik régebbi képem, amit kicsit megdolgoztam én is a PS-el. Inkább egy kis játék, mint komoly céllal készült kis szösszenet, minden esetre a Soproni Fotóművészeti Kör tagjait sikerült megmosolyogtatnom vele, ugyan is az alapot adó Hajdú Laci képére rávarázsoltam a saját szemüvegem, Kránitz Andris haját és a Herr Józsi jellegzetes bajszát. Így született meg az új arckép, ami egy egyént ábrázol, de mégis csak egy csoportkép
.
Az újszülöttnek minden vicc új, de ez jó, mert ezeket nem ismertem, így nem lehetek még olyan öreg
Két apró szösszenet a témába:
A “vegetáriánus” indián eredetű szó. Azt jelenti: “Béna vadász”.
“Mától vegetáriánus leszek. Csak nővényevő állatok húsát eszem.”