Megint ART
Megint ART, vagyis Augusztusi Rondella Tárlat. Amúgy ez egy jó hír, csak bosszantó, hogy úgy mennek az évek, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Ez már a hatodik és a kör is már 10 éves. Idén ismét van egy téma. Eredetileg a 10 lett volna, de valahogy senkinek nem jött az ihlet a 10-el, így megváltoztattuk és lett az Én-Mi. Mindenki olyan képet készített, amin kicsit-nagyon ő szerepel, így érdekes anyag jött össze, hogy ezt ki és hogyan oldotta meg. A létszámunk is növekedett, több új tagunk is részt vesz ezen a jubileumi kiállításon, így már nem tíz, hanem tizenöt kép szerepel a soproni városközpontban álló bástyán.
Az előző években is, amikor kevesebb volt a kép, nem kis munka volt a képek felhelyezése, ezért az idei megnövekedett képszám nem kis fejtörést okozott. Valakinek volt egy javaslata, amit első hallásra nem tartottam valami jó ötletnek, de a többségnek tetszett. Tegnap felraktuk a képeket ezzel az új módszerrel (kifeszítettünk 3 acél sodronyt és ezekhez dróttal rögzítettük a képeket), és azt látom, hogy nagyon jól működött a dolog, így utólag el kell ismernem, jó az ötlet. Valószínűleg az ilyen távolságon megfeszített acélsodrony megfeszíthetőségét nem éreztem jónak, de működik és ez a lényeg.
Nagyon jól mutatnak a képek a félköríves falon. A felrakás közben már turistalátványosságnak is elmentünk, mert aki arra járt, megnézte mit is ügyködik a csapat, még fotók is készültek. Remélem, a holnapi megnyitón is lesz olyan érdeklődés, mint az elmúlt évek során. Néha kaptunk olyan visszajelzést, hogy jó az ötlet, jó a helyszín, jók a képek, csak kevés a 10. Nos, idén már 15, ami valóban jobban mutat.

Leave a comment