“VasVilla” túra
A “VasVilla” bringás túra, 2010-ben már a 19. alkalommal került megrendezésre. Azt nem mondom, hogy mindegyiken ott voltam, de azért elég sokszor körbekerekeztem a 27 kilométeres távot. Nem is a távolság, a táj és egyebek az élmény ebben a túrában, hanem az 1500 bringás csapat, ahogy kúszik fel a fertőrákosi dombon, mint egy nagy kígyó. Fiatalok ( a legfiatalabb végigtekerő 4 éves volt) és idősebbek ( a legidősebb 92 éves volt) középkorúak, tinik, mindenki teker. Van, aki poénra veszi, direkt rozoga, öreg bringával vág neki, vannak, akik extra bicajokkal teszik meg a távot.
Attila barátommal úgy döntöttünk, hogy némi extraként mi most kétszer tesszük meg az utat és így is lett
. Eléggé a sűrűben indultunk, megkerültük szépen a Várkerületet, majd kezdtük előreverekedni magunkat. A menet elejét a Balfi pecsételő és pihenő helyen hagytuk el. Utána már mint magányos szökevények haladtunk előre. A túra utolsó tagjait szinte ugyan ott értük el, mint az elejét. A dupla távot 2 óra 10 perc alatt tettük meg. Úgy érzem, ezt jövőre ismét megpróbáljuk.
A szomorú hír, hogy valakit baleset ért a túrán és nem is kicsi, de pontosat a körülményekről és az állapotáról egyelőre nem tudok. Minden esetre szomorú, hogy ez történt
A túra GPS adatai az alábbi táblázatban láthatók. A Google Maps linkre kattintva látható a megtett útvonal.
| Név: | VasVilla túra 2010 | |
| Dátum: | 2010.05.30. 9:10 am | |
| Térkép: | Google Maps (kattints rá) | |
| Távolság: | 50,0 kilometers | |
| Idő: | 2:10:24 | |
| Átlagsebesség: | 23,0 km/h | |
| Maxumális sebesség: | 53,9 km/h | |
| Átlag ütem: | 02′ 36″ / km | |
| Minimum magasság: | 167 m | |
| Maximum magasság: | 286 m | |
| Start Location: | ||
| Latitude: | 47º 41′ 19″ N | |
| Longitude: | 16º 35′ 05″ E | |
| End Location: | ||
| Latitude: | 47º 41′ 20″ N | |
| Longitude: | 16º 35′ 05″ E | |
A bejegyzés ideje: : 2010. május 31. - hétfő. Időpont: 14:57 Kategória: Sport.
