Arhívum ‘Nincs kategorizálva’ Category
Választások előtt
Így a választások előtt, kevesebb mint egy hónappal, gondoltam indítok egy kis magán közvélemény kutatást. A Total Commander weboldalam látogatottsága elég jónak mondható és a látogatók is hajlandóak szavazni a kérdéseimre. Az oldalt jellemzően 15 – 35 éves értelmiségiek látogatják (ezt is a szavazásokból tudom). Március 14-én iditottam a “Mondd, te kit választanál” szavazást. A 15-18 év közöttiek még nem szavazhatnak, de adtam erre is lehetőséget. Természetesen ez a szavazás nem egy igazi reprezentatív felmérés, nem is ez volt a cél, de a jelenlegi állás szerint nem ki meglepetések lesznek 3 hét múlva a választásokon. Most, hogy ezt írom, már több mint 2300-an szavaztak és elég jónak mondható a szavazási hajlandóság.
Stock fotózás
A héten egy kis stock fotózást tartottunk a műteremben. Próbálom összehozni, hogy a háttér homogén fehér legyen, de még nem igazán sikerül, de már jobb mint volt. Beszereztem két “villanjkörtét”, ami egy igen jó megoldás. Sima égő foglalatba lehet betekerni az égőt és a fő vakuk elvillantják ezeket a kis kiegészítő fényeket. Nem lehet állítani a fényerejüket, de ezt lehet befolyásolni fényterelőkkel, papírral, mindennel, ami van. Viszont töredéke az ára egy stúdió vakuénak.
Szóval a stock fotózások egy lány és egy fiú vett részt. Kedves kis “fiatalok vagyunk, zenélünk, beszélgetünk stb. képeket hoztunk össze. Mutatóba itt egy kép, ami fekete háttér előtt készült.
Jelenleg a Nincs kategorizálva kategóri bejegyzéseit olvasod.
